|
||||||
|
|
|
|
|
|
|
 2010. július 29., Márta, Flóra napja van. |
Kedvencek Kezdőlap |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 
|
|
A batik Forrás: Álomház 2005/2.szám A batikolás egy több ezer éves hagyomány, régészek az egyiptomi sírokban is találtak viasztechnikával díszített szöveteket, amelyek nagy valószínűséggel Indiából kerültek a fáraók birodalmába. Ázsiában több helyütt is feltártak ilyen leleteket. A batikolás őshazájának mégis Jáva szigete tekinthető, hiszen maga a szó is jávai eredetű, amely a „festeni”, a „rajzolni”, és az „írni” igékre vezethető vissza.  A valódi batikolt kendőnek különleges státusa van az indonéz társadalomban. Ezeket a tradicionális díszítésű kendőket saját kezűleg, helyi alapanyagokból készítették a gyapottermesztéstől a fonáson és a kelmefestésen át a szövésig és a motívumok felviteléig. Mivel mindez meglehetősen sok pénzbe és munkába került, a batikolás igazából csak a gazdagok körében terjedt el. A sze-gényebbek is rendelkeztek egy-két batikolt ruhadarabbal, amelyeket csak a legnagyobb ünnepeken viseltek. Ma már a modern nyomási technikáknak köszönhetően széles körben elterjedt. A technika Az anyag bizonyos részeit forró viasszal fedik, majd az anyagot hideg vagy langyos festékfürdőbe mártják. Később eltávolítják a viaszt, ahol előtűnik az anyag eredeti színe, míg a viasszal nem takart részek a kívánt színt kapták. Előfordul, hogy a festék olyan résekbe is eljut, amit eredetileg nem akartak megszínezni. Ennek is köszönhető, hogy bár a minták, motívumok vissza-visszatérnek, minden egyes batik különböző, egyedi alkotás. Az anyag redőibe befolyó festék sokszor  a márvány erezetére emlékeztető csíkokat alakít ki. Míg a hagyományos jávai iskolában ez véletlenszerűen alakult ki, az európai batikolók szándékosan is törekszenek a márványos hatásra. A motívumok Az évszázadok során kialakult motívumok két típusra – geometrikus és nem geometrikus mintákra – oszthatók. A jelképekből  a beavatottak egykor kiolvashatták a kendő viselőjének társaihoz, családjához fűződő kapcsolatát, a társadalomban betöltött rangját, státusát és származását. A formák mellett a színek szerepe is nagyon fontos volt. A házasodó leány például vörös szegélyű rózsaszín ruhát viselt: a vörös a beteljesedés színe, a rózsaszín az ifjúságé. A ruha jelentése: a leányból asszony lesz. A világos-sötét ellenpárnak is megvolt a maga jelentősége, amely a legapróbb hétköznapi dolgokban is megmutatkozott. A világos színeket az éggel, a földöntúlival, a férfinemmel, a teremtő erővel azonosították, míg a sötét színek  a női termékenység jelképei. Ezért a halászok és földművesek, tehát azok, akik a földtől illetve a víztől függtek, általában sötét ruhát viseltek. Ma már, köszönhetően elsősorban a tömeggyártásnak, a batikolásnak elsősorban díszítő szerepe van, de ünnepi alkalmakkor még használják a régi, jelentést hordozó motívumokat. Fejedelmi minták  A batikolás egykor elsősorban az udvarhölgyek foglalatossága volt: nekik mind az idejük, mind a pénzük megvolt a meglehetősen drága és munkaigényes batikoláshoz. Bizonyos motívumokat csak a fejedelmek használhattak. A garuda, vagyis a napmadár fejedelmi szimbólum, ezzel díszített kendőket kizárólag az uralkodó, szűkebb családja és tanácsnokai viselhettek. Ami a további kisajátított jelképeket illeti, fejedelemségenként változott a tiltott szimbólumok köre. Volt, ahol a törött bozótkés és a sugárkoszorú-szerű minták, máshol a szitáló eső és a visszatérő, fehér szélű háromszögminta ábrázolása számított fejedelmi privilégiumnak. Az alattvalók azonban nem szívesen mondtak le a szebb szimbólumokról, ezért jellemzően csak a fejedelmi udvar közelében élők tartották be a tilalmat, a távolabbi vidéken az egyszerű halandók is használták őket kendőieken. Európai hatások  Az újabb hatásokat magában foglaló batikolásra természetesen a kereskedő és gyarmatosító európaiak is hatással voltak. Az európai feleségek – mivel hivatalos elfoglaltságuk nem akadt – unaloműzőként szívesen batikoltak vagy alapítottak batiküzemeket.  A motívumrendszerben megjelentek a Hollandiából származó vagy holland mintára elkészített szegélyek, amelyeket néhol utánbatikoltak. A kendő közepét gyakran virágcsokorral díszítették (franciás hatás), ehhez később ágacskákat, leveleket vagy szalagmintát festettek. A századfordulón a szerelmes levelet csőrükben tartó kismadarak és galambok voltak a legkedveltebbek, de a szecesszió gazdag motívumkincse is megihlette a batikoló asszonyokat. |
|
|
| Bemutatkozás | Médiaajánlat | Elérhetőségek | E-mail |
